Feitl István dokumentumközléséből kiderül, hogy 1949 után még 11 évig létezett a Nemzeti Parasztpárt, a Független Kisgazdapárt és a Radikális Demokrata Pártszövetség központi irodája. Voltak fizetett alkalmazottai, sőt a Nemzeti Parasztpárt kezdetben még az 1949-ben választott képviselőinek is fizetett. A pártközpontokat az MSZMP Politikai Bizottságának külön döntésére számolták fel 1960. január 1-jei hatállyal. Vagyis nemcsak de jura, de ha minimális mértékben is, a Rákosi-korszakban működtek a népfrontba tömörült ún. szövetséges pártok.
Feitl István írását és az ezt alátámasztó dokumentumokat levéltári forrásközlésünkben olvashatja...



Az én „történelmi” mozim
A Politikatörténeti Intézet, a Kovács Imre Társaság és az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Osztálya Állandó Bizottsága tudományos emlékülést szervez Kovács Imre születésének centenáriuma alkalmából 2013. március 7-én (csütörtökön) 10 órától a Politikatörténeti Intézetben.
Az én „történelmi” mozim
MÁRIA tartott előadást a Politikatörténeti Intézetben Mozgástér és kényszerpálya a modernkori magyar történelemben – 1945 után címmel,
A Napvilág Kiadó
konferenciát rendezett Kádár János születésének 100. évfordulója alkalmából. Az előadásokat tartalmazó kötetet a Napvilág Kiadó jelentette meg. 






