Komplex középiskolai történelemversenyek a Politikatörténeti Intézet és a Múltunk Alapítvány szervezésében
A Múltunk Alapítvány és a Politikatörténeti Intézet – a történettudomány követelményeinek eleget téve – igyekszik árnyaltan, ellentmondásaival együtt bemutatni a magyar történelmet, minél alaposabban feltárva a nemzeti hagyományokat, értékeket.
Tudományos funkcióin túl lényeges közművelődési feladatuknak tekintik, hogy segítsék a történelem oktatását a középiskolákban és az egyetemek, főiskolák történelem szakos képzésében, továbbá hogy a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönséghez közvetítsék a történetírás legújabb eredményeit.
A fenti feladatok közül a középiskolás korosztály történelmi ismereteinek elmélyítése, a múlt örökségének élőbbé tétele kap kiemelt szerepet azáltal, hogy immár harmadik éve szerveznek komplex középiskolai történelemversenyeket.
Ezek célcsoportja elsősorban a budapesti középiskolás korosztály (gimnázium, szakközépiskola, szakiskola), de az elmúlt években szép számmal jelentkeztek 12 év feletti érdeklődő, vállalkozó kedvű általános iskolások is, akik a döntőben is egyenrangú ellenfelei voltak középiskolás társaiknak.


2012 őszén a Politikatörténeti Alapítvány komplex történeti–művelődéstörténeti vetélkedőt hirdetett középiskolás diákok számára. A vetélkedő elsősorban a két világháború közötti időszakról szól, de előzményként az I. világháború és a forradalmak története is szóba kerül.
A részletes felhívás itt olvasható.
A döntőbe került csapatok listája és a felkészülést segítő információk itt olvashatók.


2011-ben a "Budapest Bank Budapestért" Alapítvány támogatásával, a Múltunk Alapítvány és a Politikatörténeti Intézet közös szervezésében indult újabb verseny, amely némileg rendhagyó módon nem közvetlenül, hanem áttételesen kívánta feltárni Budapest történetének egy újabb szakaszát: „A hátország Budapestje – Az első világháború színe és fonákja” címmel indított vetélkedő az 1914–1918 közötti eseményeknek az országra, az emberek hétköznapjaira és azon belül a fővárosra gyakorolt hatásával foglalkozott. (A legjobb 6 csapat döntőbeli megmérettetéséről itt olvashat).

2010-ben „A hosszú hatvanas éves Budapestje” címmel folytatódott a megmérettetés, a téma a főváros életének 1957–1970 közötti időszakát ölelte fel. Ekkor a legjobb 12 csapat vettek részt a döntőn (az összefoglalót itt tekintheti meg).

2009-ben „A boldog békeidők Budapestje” címmel indított, fővárosunk történetének 1873–1914 közötti, boldog békeidőkbeli periódusát feldolgozó vetélkedőn az elindult csapatok közül a legjobb 8 jutott a döntőbe.
Az első vetélkedő az 1968-as emlékév keretében indult, és 2008 márciusától novemberig tartott. A középiskola 9-11. evfolyamára járó diákok a veseny során a tananyagon kívül találkozhattak a közelmúlt, 1968 és a hatvanas évek történetével. Bővebben...











