polhist logo

Pályázat a rendszerváltásról

E-mail Nyomtatás PDF

A Magyar Történelmi Társulat 2010. június 26-án tartott közgyűlésén került sor a Társulatnak a Politikatörténeti Intézettel és más társintézményekkel közösen rendezett, a rendszerváltásról szóló pályázata eredményhirdetésére. Az összesen 700 000 Ft díjat Fazekas Csaba (I. díj), Tábori Ferenc (II. díj), Majoros Lajos (III. díj), S. Novotny Júlia (III. díj) és Szilágyi Emese (III. díj) nyerte.

Sipos Levente, a bírálóbizottság elnöke így értékelte a pályázatot.

A Magyar Történelmi Társulat hagyományos tevékenységi körébe tartozik történeti pályázatok meghirdetése és lebonyolítása. Az utóbbi évtizedekben ilyen pályázat zajlott le a közművelődésről és az iskolatörténetről, a Hazafias Népfrontról, Budapest történetéről. 2008-ban a Társulat az ELTE Bölcsészettudományi Kara Történeti Intézetével, az MTA Történettudományi Intézetével, az MTA Politikai Tudományok Intézetével, a Politikatörténeti Intézettel és az 1956-os Intézettel közös pályázatot hirdetett a rendszerváltás történetéről – a 20 éves évforduló alkalmából.

Számoltunk azzal, hogy az évfordulón kiadvány- és publicisztikai dömping lesz a témakörről, de úgy gondoltuk, hogy a magunk eszközeivel ilyen módon mégis hozzájárulhatunk a magyar történelem legutóbbi sorsfordulójának teljesebb megvilágításához. A változatosabb megközelítés érdekében a pályázati felhívásban széles műfaji skálát jelöltünk meg, továbbá felhívtuk a pályázók figyelmét egy sor témára, amely kutatásra érdemes.

A pályázatra 17 pályamű érkezett. Elbírálásukra bírálóbizottság alakult a meghirdető intézmények munkatársaiból. Az ELTE-t Varga Zsuzsanna, a Történettudományi Intézetet Pótó János, a Politikai Tudományok Intézetét Bayer József, a Politikatörténeti Intézetet Ripp Zoltán, az 1956-os Intézetet Tischler János, a Társulatot szerény személyem, Sipos Levente képviseli. Az egységes megítélés megkönnyítése érdekében egy nyolc pontból álló szempontsort dolgoztunk ki. Minden egyes pályaművet több zsűritag olvasott el, és az írásos értékeléseket körbe adtuk egymás között. A díjazásra esélyes műveket olyan zsűritagok is mérlegelték, akik az első körben nem vették őket kezükbe.

Az alapos tanulmányozás alapján a bírálóbizottság arra a megállapításra jutott, hogy a pályázat sikeres, eredményes volt. A rendszerváltás éveinek olyan mozzanatait, összefüggéseit, mikrotörténeteit tárta fel, amelyek érdemesek voltak a megörökítésre, gazdagítják a rendszerváltás történetét. A pályaművek nem monográfiák, természetesen nem adnak teljes választ a többpárti politikai rendszer, a parlamenti demokrácia megteremtésének és a piacgazdaság hosszabb ideig tartó vajúdásának általános, nagy kérdéseire, viszont nemegyszer alulnézetből, a helyi történések alapján újszerűen tárgyalják témájukat. Az élményszerűség főleg a helytörténeti visszaemlékezéseken süt át, amikor egy falu, egy iskola, egy helyi szervezet történetén keresztül mutatják be a szerzők, hogyan élték meg a rendszerváltást helyileg.

Érthető módon több pályamű témája valamelyik párt története. A Fideszről, a Független Kisgazdapártról, a Szabad Demokraták Szövetségéről, a Magyar Szocialista Munkáspártról születtek pályaművek. Viszonylag nagy súlyt képviselnek a sajtótörténeti munkák. Volt közöttük olyan, amely a rendszerváltás sajtóbibliográfiájának összeállítására vállalkozott, sajnos megfelelő bevezető tanulmány nélkül. Egy másik Horthy Miklós újratemetésének tükröződését mutatja be a sajtóban. A Békés Megyei Népújságról és a Somogyország című újságról egy-egy külön mű szól. A pályázók néhány kivételtől eltekintve nem profi kutatók. És ez így van jól. Külön is megemlítendő, hogy a művek túlnyomó többségükben mentesek a politikai elfogultságtól, tárgyilagosságra törekvés jellemző rájuk.

A bírálóbizottság többszöri ülésezés után úgy döntött, hogy a 250 000 forintos I. díjat Fazekas Csabának ítéli oda, Az Országos Vallásügyi Tanács, 1989. október–1990. március című művéért. Ez a szerv az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését követő időszakban, 1989 ősze és 1990 tavasza között a kormány konzultatív intézménye volt. Az egyházakat érintő ügyekben (lelkiismereti és vallásszabadság, egyházi vagyon, szerzetesrendek, egyházi iskolák, hittantanítás stb.) javaslatokat adott a Németh-kormánynak. A pályamű 3 íves bevezető tanulmányból és 7 ívnyi dokumentumból áll. A teljes egészében újat adó, magas színvonalú, jegyzetekkel példamutatóan ellátott tanulmány bemutatja az egyházpolitikai rendszerváltást, s főleg annak intézménytörténeti hátterét, az Állami Vallásügyi Tanács létrehozásának folyamatát. A dokumentumok a Tanács három üléséről készített jegyzőkönyvszerű emlékeztetők, amelyek a meghívott egyházi vezetők hozzászólásait is tartalmazzák. Ez a pályamű kiemelkedett a mezőnyből. Gratulálunk Fazekas Csabának.

A pályázati kiírásban meghirdetett két II. díj közül az egyiket tudta odaítélni a zsűri, mert értékelése szerint egy mű érte el ehhez a megfelelő színvonalat. 150 000 forintos II. díjat kap Tábori Ferenc A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt újjászerveződése és releváns párttá válása (1988–1990) című monografikus munkájáért. A pályázó jól mutatja be a párton belüli csoportosulásokat, személyi kapcsolatokat, a „régiek” és az „újak” belső küzdelmeit, a rengeteg személyeskedést, személyi ellentétet, ami már akkor előrevetítette, hogy a „történelmi” Kisgazdapárt nem válhat egységes politikai szervezetté és sorsa a szétesés lesz. A mű alapjában véve szervezettörténeti jellegű, a párt programszerű megnyilatkozásaival, tényleges tevékenységével keveset foglalkozik. Szervezettörténeti szempontból újat nyújt az eddigi szakirodalomhoz képest. Fő erénye, hogy szorgalmasan összegyűjtötte és felhasználta a szakirodalmat, a visszaemlékezéseket, a kisgazda levéltár iratait, a napisajtót. Ugyanakkor túlságosan tapad a forrásokhoz, ettől leíróvá, az időrendet pontosan követő krónika jellegűvé válik munkája. A szerző utal arra, hogy folytatni kívánja az FKGP történetének feldolgozását, áttérve az 1990. áprilisi választások utáni időkre.

100 000 forintos III. díjat nyert Majoros Lajos A magyar rendszerváltás anatómiája című pályaművével. A szerző, nyugdíjas gépészmérnök, átfogó értékelést készített a rendszerváltásról és következményeiről. Ügyesen választja szét és kapcsolja össze az országban történteket saját életével, úgy, hogy utóbbi csak példa, nem a lényeg, tehát nem tolja előtérbe életét. Józan realitással, példaadó mentalitással, kreatív, előremutató szellemiséggel foglalkozik az eredményekkel és a hibákkal, főleg az iparral, a mezőgazdasággal, az oktatással, még ha vitatható is némely megállapítása, ötlete. Sok ilyen szemléletű emberre van szüksége az országnak.

A bírálóbizottság III. díjjal jutalmazta S. Novotny Júlia Munkahelyi rendszerváltás alulról. Visszaemlékezés dokumentumokkal című munkáját. Az alcímnek megfelelően a szerző iratokkal bőségesen alátámasztva ismerteti korábbi munkahelyének, a Nemzetközi Előkészítő Intézetnek az átszervezését az 1990-es évek elején. Az esettanulmány tulajdonképpen egy, a rendszerváltás árnyoldalát, a munkahelyi demokrácia felszámolására tett kísérletet mutat be, amikor a külföldi ösztöndíjasokat az egyetemi tanulmányok megkezdése előtt magyar nyelvre tanító Magyar Nyelvi Tanszék kálváriáját tárgyalja. A civil kurázsi többéves küzdelem után végül is győzedelmeskedett a hatalmi arrogancia, a mindenáron való ésszerűtlen változtatás túlbuzgósága fölött. A szerző e küzdelem egyik résztvevője volt intézeti szakszervezeti titkárként. Ebből következően pályaműve nem szenvtelen leírás, hanem szenvedélyes tanúskodás. Kár, hogy a vége felé kifulladt, az 1994-es fejleményeket elnagyolja, s nem utal annak a következményeire sem, hogy azután a külföldi diákok egyetemi képzésében fokozatosan uralkodóvá vált az angol nyelv.

III. díjban részesül Szilágyi Emese Narancs-capricco. A Fidesz útja 1988–1994 című pályaműve. A fiatal szerző a rendszerváltást át nem élő kutató pártatlanságával vizsgálja annak a pártnak a kezdeti történetét, amelyről a legtöbbet írtak a pártok közül. Ezeket meg kívánván haladni, magasra állította a mércét, s a lécet egyes kísérleteinél átugorja, másoknál leveri. Részben mert több feldolgozást nem ismer, illetve nem reflektál rájuk. A szerző tehetségét különösen a Fidesz arculatának, színeváltozásának, kommunikációs stratégiájának, a politikai marketing használatának, kampányainak elemzése bizonyítja. A színvonalas mű díjazását biztatásnak is szánjuk a további kutatómunkához.

A többi pályamunka egyenkénti méltatásától eltekintünk. Több-kevesebb újat mindegyik ad. A bírálóbizottság értékesnek ítélte őket, és ezt elismerő oklevéllel fejezi ki.

Kérem, vegye át az oklevelet a Magyar Történelmi Társulat elnökétől, Orosz István akadémikustól

Borsos Attila A rendszerváltás sajtója 1988–1990 című sajtóbibliográfiájáért;

Dr. Bertalan Péter A rendszerváltás antropológiája Magyarországon és „Somogyországban” című tanulmányáért;

Bérdi Gabriella, aki két Tolna megyei település, Györköny és Pusztahencse példáján keresztül vizsgálta szociológiai szempontból a rendszerváltás következményeit 1987 és 1994 között;

Cseh Miklós és szerzőtársa, Nagy Judit Az MSZMP összeomlása és újjászerveződése a rendszerváltás időszakában (1987–1994) című dolgozatáért;

Dr. Dányi László A Békés Megyei Népújság átváltozásai (1988–1994) című munkájáért;

Paksa Rudolf Emlékezet, közvélemény, történetírás az 1989-es átalakulásról című historiográfiai tanulmányáért;

Somi Zsuzsanna A toll mindenkié! Avagy egy irodalmi szövetség rögös útja Egerben című irodalomtörténeti munkájáért;

Szőts Zoltán Oszkár A rendszerváltás nyomtatott sajtója és Horthy Miklós újratemetése (1989–1994) című igényes sajtótörténeti művéért;

Tompa Istvánné Harka község a rendszerváltás idején című helytörténeti feldolgozásáért;

Vaszilkóné Bukta Erzsébet Rendszerváltozás egy pedagógus szemszögéből című, dokumentumokkal kombinált visszaemlékezéséért, amely a mezőkeresztesi általános iskola történetéhez kapcsolódik;

Vörös Zsuzsanna Rendszerváltás: Monor, 1985–1990 – történet erősen SZDSZ-es szemüvegen keresztül című, beszkennelt újságcikkekkel alátámasztott helytörténeti visszaemlékezéséért, mely címe ellenére elég tárgyilagosan mutatja be a helyi SZDSZ-csoport 1990-es választási tevékenységét.

Végezetül köszönöm minden pályázónak, hogy műve elkészítésével, beküldésével fáradozott az elmúlt évben, s ezzel sikeressé tette a pályázatot.

Módosítás dátuma: 2011. január 17. hétfő, 10:09