polhist logo
Események Nyomtat help
Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap
Categories
Kategória szerint
Search
Keresés

Hazatérések - konferencia

csütörtök, 22. szeptember 2011, 09:45 - 15:30
Találatok : 4789


Hazatérések: nemzeti integráció, önazonosság, identitáspolitika egység és különbség erőterében

Tudományos konferencia a Politikatörténeti Intézet szervezésében



PROGRAM


9:45 Megnyitó


10:00-12:20 Belső gyarmatok, külső perifériák


A. Gergely András: Hazatérés, mint mentális újragyarmatosítás

Egry Gábor: „Két pogány közt”? Régió, nemzet, őslakók és gyarmatosítók a két világháború közti Erdélyben

Zahorán Csaba: Visszatérés az egyházhoz. Avagy a Román Ortodox Egyház a székelyföldi magyar és román nemzetépítés diskurzusában 1989 után

Földvári Sándor: Identifikáció és nemzeti integráció a Baltikumban


Ebéd


13:20-15:30 Magyarságfogalmak, „magyarságpolitikák”


Ilyés Zoltán: Magyarság, nemzet, összetartozás a Gyimesbükki "ezeréves határnál" tartott pünkösdvasárnapi beszédekben

Feischmidt Margit: A magyar nacionalizmus populáris kultúrája, különös tekintettel annak szimbólumvilágára

Csilléry Edit: A nemzethűség jelentése a felvidéki és kárpátaljai igazolási eljárások során

Simon Attila: Várakozások és találkozások. A felvidéki szellem és az úri Magyarország találkozása 1938-ban


Zárszó


A konferencia koncepciója, részletes felhívása ide kattintva olvasható.


___________________________________________________


ELŐADÁS-ABSZTRAKTOK


A. GERGELY ANDRÁS:
Hazatérés mint mentális újgyarmatosítás


Az etnikai, kisebbségtudományi és kulturális antropológiai esettanulmányok csak részben tudnak a korszakos történeti és (főként) politikaelméleti vízióknak megfelelni, amikor az identitás mint közösség-konstruktum kérdésével foglalkoznak. A kortárs politika- és társadalomtudományok konstruált távolsága és hidegsége nem is mindig enged mélyebb betekintést az élménynarratívák és önreprezentációk világába. Még látványosabb és harsányabb identitás-reprezentációk formálódnak egybe, midőn határokon túli, kultúrák közti, nemzetek kölcsönhatásait vizsgáló elbeszélésmódok tárgyává lesz a haza, a nemzet, a közösség, az egység, az érdekazonosság tematikája. Előadásomban a nemzetkoncepciók közösségek nélküli, s ellenoldalon a közösségek „nemzetnélküli” egzisztálásának néhány érintőleges példájával kívánok szólni olyasfajta „nempolitikai politikákra” rávilágítva, amilyenek például a státusztörvények alkalmával, a román regionalizmusok egynémely esetében, a kettős állampolgárság kihívásai alkalmával, vagy éppen az autonomizálódás (székely, szórvány-vidéki), munkaerő-vándorlás, migrációs stratégiák, térhasználat természetrajzával jellemezhetőek. Kisebbségi közösségek tényleges „hazatérése”-e a nemzethatárok szimbolikus kiterjesztési gesztusa? „Önazonosság”-e az európai integrációs policy-k számos törekvésében rejlő dekonstrukciós stratégia? Egység-e vagy a különbség legitimizálásának játszmája inkább, ha a másságtagadó társadalmi törekvések sodrába kerülnek élő közösségek, vagy ha a mindegyre fölszámolódó tradicionális közösségiség helyébe valamely új univerzum, a „másság-alapú” társadalmi létformák lépnek késztetésként. Melyik a recens gyarmatosítási folyamatok hatásos és hatékony változata (a nemzetkiterjesztő, a határmentő, az autonómia-párti, a szövetségkereső, a konfrontációs, a neo-paternalista vagy az új-törzsi), s vajon a mindenkori „idegen” definiálása nem adja-e hermeneutikai értelemben a belső kolonizáció egy adekvát módját…?

A.Gergely András: az MTA Politikatudományi Intézet tudományos főmunkatársa, az ELTE Társadalomtudományi Kar és a PTE Interdiszciplináris Doktoriskola oktatója, a Magyar Kulturális Antropológiai Társaság elnöke. Kutatásai városi terekben, szubkultúrák közegében, kisebbségi miliőben zajló, elsősorban kulturális és politikai antropológiai kísérletek. E területekről számos tanulmánya, könyve, szöveggyűjteménye jelent meg.


___________________________________________________


FÖLDVÁRI SÁNDOR
Identifikáció és nemzeti integráció a Baltikumban


Az előadás tárgya elsősorban Észtország, illetve komparatív aspektusban Litvánia s Lettország nemzeti integrációs és identifikációs folyamataival foglalkozik az utóbbi húsz év tekintetében. A jelenlegi generáció már nem ismeri a szovjet korszak éles nemzeti konfliktusait, ugyanakkor más interkulturális problémákkal néz szembe. Tartui kollégáim szociálpszichológiai vizsgálatai szerint a baltikumi orosz unoka már nehezen érti meg a szentpétervári nagymamáját, mivel mind a beszélt orosz nyelve más, mind a mentalitása különböző. Ugyanakkor megnőttek a baltikumi országok közti különbségek, az utóbbi húsz év a korábban geopolitikailag egységesnek látszó Baltikum divergenciáit erősítette. Saját helyszíni utazásaim és kutatásaim alapján az a tapasztalatom, hogy a baltikumi államok eltérően kezelik az interetnikus konfliktusokat, mert eltérőek a konfliktuskezelő társadalmi hagyományaik is. Amennyiben a politikai kultúrát úgy definiáljuk, mint a társadalmi konfliktusmenedzselést (Gombár Cs. s mások nyomán), akkor az előadás témáját így fogalmazom: politikai kultúra s nemzeti identitás a Baltikumban. Ebben a vonatkozásban azt kívánom bizonyítani, hogy a szovjet korszak alapján felvázolt dichotómia (orosz és nem-orosz) ma már semmiképp sem használható modell; másrészt: egzakt vizsgálatokra már a szovjet korszakban sem volt az. Ugyanakkor az indentifikációban a politikai kultúra is valamilyen mértékben determináló tényező; az eltérő politikai kultúrájú (=eltérő konfliktusmenedzselésű) társadalmak adott esetben azonos nyelv ellenére vagy azonos kulturális hagyományok ellenére is eltérő identitástudatot alakíthatnak ki. Terjedelmi kereteken belül szólhatok még a baltikumi nem-orosz nemzetiségek integrációjáról, így pl. svédek, bennszülött nemzetiségek (lívek), illetve más szovjetköztársaságok bevándoroltjai (ukránok, stb.)

Földvári Sándor: Nyelvész, filozófus, politológus. — diploma 1991. filozófia, szlavisztika. Az OSZK tud. m.társa 1991 1996. – Az MTA Bolyai J. Posztdoktori Kutatói ösztöndíjasa 1998–2001. — Tanított az Eszterházy Károly Tanárk. Főisk n; –az ELTE Általános Nyelvészeti Tsz-n; –balti filológiát és történelmet (litván és lett nyelvet és kultúrát) a Debreceni Egyetemen.


___________________________________________________


CSILLÉRY EDIT:
A nemzethűség jelentése a felvidéki és kárpátaljai igazolási eljárások során


Az 1938-1941-es impériumváltásokkal a hatalmat birtoklók és az alávetettek változtak. Az új hatalom igyekezett kedvezni bizonyos csoportoknak és a hozzájuk tartozó egyéneknek. A közbeszédből vett frazeológiát használva, kisebbségből többségbe került magyarságnak elemi igénye volt, hogy az idegen uralom alatt eltöltött évek sérelmeit megtorolja a gazdasági, kulturális és közigazgatási pozíciókat visszaszerezze.
Szinte lehetetlen eldönteni, hogy ez alulról jövő igény volt vagy a központi akarat kisugárzása. Minden esetre a korszak jogalkotását és a mindennapi életet ezer szállal átszőtte. Ennek az alapján dőlt el, hogy ki kaphatott tisztes nyugdíjat, iparengedélyt, szociálist támogatást, földet. Csak azok tarthatták meg állásukat, akinek magyar nemzethez való hűsége, lojalitása és politikai megbízhatósága megkérdőjelezhetetlen volt. Nem csak bizalmi vagy magasabb társadalmi presztízsű állásokért folyt a harc, hanem megbízhatóság és nemzethűség alapján dőlt el, hogy például ki lehet bába, erdészeti napibéres szolga, vonatfékező vagy éppen útkaparó. Az állam kenyerét nem ehette mindenki, tehát a szűkös erőforrásokat a kiválasztás módjának kialakításával igyekeztek az ideológiailag támogatott csoportok számára biztosítani, akik a magyarok voltak.
Ennek egyik eszköze volt, hogy Felvidéken és Kárpátalján igazolási eljárásban kellett részt vennie minden közalkalmazottnak és köztisztviselőnek, amennyiben állami vagy közalkalmazásban akart maradni, esetleg abba kerülni, vagy bármilyen ellátásban részesült az államtól.Itt fő szempontként jelenik meg a nemzethűség, ami alatt magyar nemzethez való hűséget értették. Előadásomban körbejárom, hogy a hatalom milyen intézményeket hozott létre szempontjai érvényesítéséhez. Esettanulmányok tükrében bemutatom, hogy kik voltak, akik eldöntötték és megmondták, hogy ki melyik nemzetiséghez tartozik illetve a nemzethűsége megfelelő-e? Melyek voltak a fő szempontok, amikor az egyes egyének nemzethűségét vizsgálták? Ezek a jogban is lefektetett szempontok miként módosultak a gyakorlatban és milyen eredők nyomán? Hogyan befolyásolták az egyének (nemzeti) identitását, például ha ruszin volt az illető. Miként beszéltek magukról az érintettek az igazolási eljárások során? Számba kívánom venni a történtei értelmezés dilemmáit. A hivatalos források torzító hatásának nehézségeit és, hogy az egyes értelmezési keretek milyen új szempontokat nyújthatnak a megértéshez.

Csilléry Edit: Korábbi kutatásaimban Észak-Erdély polgári közigazgatásának megteremtését vizsgáltam a tisztviselőkérdés tükrében. Jelenleg az ELTE-BTK történettudományi doktori iskolájának hallgatója vagyok. A Társadalom- és Gazdaságtörténeti Doktori Programban veszek részt. Kutatási témám az 1938-1941-es terület visszacsatolások következtében létrejövő társadalmi változások és a területek közigazgatásának kiépítése.


___________________________________________________


SIMON ATTILA:
Várakozások és találkozások. A felvidéki szellem és az úri Magyarország találkozása 1938-ban


Az 1918-20-as államfordulat és a trianoni határok realitása óhatatlanul is elindított egyfajta szétfejlődést az „anyaországi” és a határokon kívül rekedt magyarok között. Ez azzal is együtt járt, hogy a határ másik oldalán élő magyarra egy másik közösség tagjaként néztek, s alakítottak ki róla véleményt. Az egymásról kialakított kép persze nem feltétlenül felelt meg a valóságnak, s ugyanúgy sztereotípiák terhelték, mintha egy másik nemzet tagjaival lettek volna kapcsolatosak. A sztereotípiák kialakulását leginkább az egymástól való elzártság okozta, hiszen a nemzetrészek közötti kapcsolattartás eléggé nehézkes volt.
A szlovákiai magyarok esetében az 1938-as bécsi döntés hozta meg a hazatérés lehetőségét, s a hosszúra nyúlt csehszlovák válság idején a határ mindkét oldalán felfokozott izgalommal várták az újra egymásra találás.
A történet innentől válik érdekessé, hiszen a találkozás felhőtlen pillanatait itt-ott a másikra való rácsodálkozás, sőt olykor a másiktól való idegenkedés zavarta meg. Ahogy a trianoni határokon belül élőknek furcsa volt a felvidékiek néhány megnyilvánulása, úgy a felvidékiek si idegenkedtek bizonyos anyaországi szokásoktól. Ezt általában demokratikusként leírt felvidéki szellem és a konzervatívabb, úri Magyarország találkozásaként szokás leírni,de a valóság azért bonyolultabb volt ennél.
Maga az is kérdéses, hogy volt-e felvidéki szellem, s ha igen, akkor mit is jelentett az. Az előadásom ilyen és hasonló jelenségeket és kérdéseket kíván körüljárni.

Simon Attila: történész, PhD, A Fórum Társadalomtudományi Intézet és a Selye János Egyetem (Révkomárom) munkatársa


___________________________________________________


ZAHORÁN CSABA:
Visszatérés az egyházhoz. Avagy a Román Ortodox Egyház a székelyföldi magyar és román nemzetépítés diskurzusában 1989 után


Nicolae Ceauşescu 1989 végi bukása a conducător sajátos nemzeti-kommunista rendszerének végét is jelentette. Ám csak részben, mivel a hatalomra kerülő régi-új elitcsoportok számára a román nemzeti eszme kézenfekvő legitimációs alapként szolgált, így az Erdélyben 1918/1919 fordulója óta tartó román nemzetállam-építés zavartalanul folyhatott tovább. Igaz, a nyugati típusú demokratikus normák bevezetésével új kihívásokkal kellett szembesülnie, különösen a kisebbségek által nagyobb arányban lakott régiókban, így a magyar többségű Hargita, Kovászna és részben Maros megye (a történelmi Székelyföld) területén. Ugyanis a demokratizálódással itt is megkezdődött a centralizált állami struktúrák fokozatos lebontása-fellazítása, ami viszont veszélybe sodorta a helyi románok (különösen a helyi elitek) korábbi kiváltságos helyzetét és pozícióit. Számukra hirtelen mintha idegenné vált volna az új körülmények közepette „(vissza)magyarosodó” vidék, otthonosságérzetük megrendült, aggodalmuk pedig találkozott a román nacionalista politikai erőkével. A „nemzetvédő” csoportok ellenállásáról, illetve ellentámadásairól (vagy utóvédharcairól?) tanúskodik az a politikai és/vagy mediális jelenség, amelyet a két magyar többségű megye után átfogóan „Har–Kov jelenségnek” neveznek, és amely a két megyében kisebbségben élő románok állítólagos folyamatos elnyomását és diszkriminációját takarja, és rendszertelenül egy-egy „Har–Kov üggyé” sűrűsödik össze.
Az itt élő románok elitjei érdekeik érvényesítéséhez egy darabig továbbra is elsősorban a központtól és a politikától vártak támogatást, ám idővel be kellett látniuk, hogy ez már nem lehetséges, legalábbis az általuk elvárt mértékben. Mivel a civil társadalom általában véve is meglehetősen nehézkesen fejlődött-fejlődik ki Romániában, ráadásul a székelyföldi románság sem tekinthető egységes közösségnek, így a románok önszerveződése sem ment könnyen. Hamarosan azonban erős szövetségesre leltek a Román Ortodox Egyházban, amely egyébként is a román nemzeti eszme egyik hagyományos letéteményesének számít, különösen a vegyes nemzetiségű területeken. Az államszocializmus felszámolását követően a társadalomban betöltött korábbi helyét visszaszerezni kívánó ortodox egyház így tulajdonképpen fokozatosan betöltötte azt az űrt, amelyet a visszaszoruló állam után a gyenge civil társadalom nem tudott. Az állam ugyanakkor igyekezett ehhez támogatást biztosítani, aminek leglátványosabb elemei Kovászna és Hargita ortodox püspökségének megalakítása volt 1994-ben, illetve Ioan Selejan püspök érseki rangra való emelése 2009-ben. Az ortodox egyház kiemelten jelen van a térségben, ténykedését azonban a helyi magyar elitek nem nézik jó szemmel, aminek oka a két nemzetépítés hosszú időre visszatekintő és ma is tartó rivalizálásában („hagymakupolás honfoglalás”) kereshető.
Előadásomban azokra a kérdésekre keresem a választ, hogy mennyire vesz részt a Székelyföldön az ortodox egyház a román nemzetépítésben? Szerepvállalása milyen mértékben vezet ellentétekhez a magyar lakossággal/elitekkel? Az ortodox egyház székelyföldi ténykedése hogyan segít megtalálni a románoknak az 1989 után elveszített „otthonosságérzetüket”?
Az előadás elsősorban egy 2009–2011-ben végzett kutatás eredményeire épül (három székelyföldi városban, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen és Erdőszentgyörgyön készített interjúk, köztük három ortodox pappal való beszélgetés), továbbá a téma gazdag sajtójának és irodalmának elemzésére.


Zahorán Csaba: történész, fiatal kutató (MTA TTI), doktorandusz, ELTE BTK


___________________________________________________


FEISCHMIDT MARGIT:
A magyar nacionalizmus populáris kultúrája, különös tekintettel annak szimbólumvilágára


A nacionalizmust a társadalomkutatók általában a nemzetállamok által megteremtett, azokat legitimáló politikai ideológiaként értelmezik. Magunk részéről a társadalmi konstruktivista megközelítést alapjaiban elfogadva, bővíteni szeretnék a jelenség értelmezését, annak néhány korábban elhanyagolt aspektusára helyezve a hangsúlyt. Terepünk Magyarország, ahol egy közelmúltban végzett kutatás azzal a felismeréssel zárult, hogy miközben az állam szerepe csökken a nemzet “megteremtésében”, a nacionalizmus jelentősége, népszerűsége nő. A nacionalizmus többé már nem az állami intézményekben elsajátítandó inkluziós ideológiaként működik, hanem az exkluziót legitimáló beszédmódokként. Új aktorok jelentek meg a színen, akik a nemzeti diskurzusok korábbi állami kontrolljával szemben kifejezetten piaci viszonyok közé helyezték a nemzeti szimbólumok és diskurzusok termelését, olyan identitásipart hozva létre, amely az egyéni és kollektív társadalmi cselekvés legkülönbözőbb területeire hat az öltözködéstől a filantrópiáig, a zené hallgatástól a szabadidős tevékenységekig. A nemzeti termékeket, stílusokat és szubkultúrákat létrehozó identitásipar meghatározó aktorai azonban politikai elkötelezettséggel és ambíciókkal is rendelkeznek, többnyire a szélsőjobboldali radikalizmus hívei. Az új nacionalizmus fogyasztói azonban egy sokkal szélesebb körből kerülnek ki a radikális politikai eszmék követőinél.

Az ő motivációik közül a legjelentősebb a közösségigény és egy historizáló, mitikus eszkatológiára való nyitottság. Az autenticitás ígérete és az azt megvalósító performatív események vonzóvá válnak az egzisztenciájukban, társadalmi helyükben és kapcsolataikban megrendült emberek számára. A szélsőjobboldali radikálisok által táplált nacionalista identitásipar olyan magyarság-képzeteket, -diskurzusokat hoz létre, amelyek szimbolikusan felértékeli azokat, akik e közösséghez tartozhatnak, míg különféle eszközökkel lefokozza és eltávolítja az etnikai és mind inkább faji kategóriákban definiált „másokat”. Vagyis felértékeli azokat, akiknek más erőforrások már nem állnak rendelkezésükre, és a definiálás hatalmával ruházza fel azokat, akik a diskurzust mozgatják.

Diszciplínánk, a szociálantropológia megköveteli azonban, hogy ne csak a jelenség – a nacionalizmus – új ágenseivel és termékeivel, hanem azok társadalmi beágyazottságával és mindennapi formáival is foglalkozzunk. Ebben a törekvésünkben három korábbi elméleti, módszertani megközelítésre támaszkodunk: Brubaker és kutatótársai munkájára, amelyben a nacionalizmust a mindennapi élet kontextusában vizsgálták, amit Jon Fox fejlesztett tovább „mindennapi nemzeti mivoltról” (everyday nationhood) beszélvén. (Brubaker et al 2006, Fox és Miller-Idriss 2008) Ezzel a megközelítéssel sok szálon összefügg Billignek a „banális nacionalizmusról” szóló teóriája és Edensor elképzelése arról, hogy nacionalizmus mai formáit a populáris kultúrában kell keresnünk. (Edensor 2002, Billig 1995)

A nacionalizmus populáris formáira vonatkozó elemzésünk egy sajátos zenei műfaj - nemzeti rock – szövegeivel, eseményeivel kapcsolatos kutatásunkra épül: adataink fesztiválokon, koncerteken készített megfigyelések, interjúk, dalszövegek. Ezekből szeretnénk egyfelől a jelentésekre, a jelentéstermelés logikájára, a vezetők és a követők motivációira következtetni. Mindezek mellett pedig elsősorban a populáris nacionalizmus diszkurzív és szimbolikus világát értelmezzük, amelynek hatása messze túlmutat a mozgalom néhány százas, vagy a fesztiválok néhány ezres vonzáskörén. Előadásunkban e világ egyik kulcsszimbólumának – Trianon és Nagy-Magyarország – szemantikai és ideológiai elemzésére fókuszálunk. Tesszük ezt egyfelől szövegeket és vizuális reprezentációikat, másfelől a befogadók jelentéstulajdonításait elemezve. Utóbbihoz az általunk ugyanannak a kutatásnak a keretében készített fókuszcsoportos interjúk anyagát használjuk föl. Különös figyelemmel leszünk e szimbólumok használatának és jelentésének társadalmi és történeti változásaira.

Feischmidt Margit: kulturális antropológus, habilitált doktor, egyetemi docens, tudományos főmunkatárs, MTA ENKI


___________________________________________________


EGRY GÁBOR:
„Két pogány közt”? Nemzet, régió, őslakók és gyarmatosítók a két világháború közti Erdélyben


Noha a kutatók és a szakirodalom hajlamos valamiféle hierarchiát feltételezni nemzet és régió közt és ebből következően minőségi különbséget látni a két entitáshoz kapcsoló önazonosságok szerkezete és erőssége közt az elmúlt kétszáz évből számos olyan eset hozható el, amely megfontolásra késztethet. A régiókat reprezentáló diskurzusok szerkezete és tartalma gyakran megfelelt a nemzeti diskurzusokénak és nem egyszer azokkal szemben vagy azokat aláásva szerveződött, míg a régiókban élők és a kívülről érkezők találkozásai pedig még akkor is könnyen etnicizálódtak, ha egyébként egyazon nemzetbe tartozóként gondoltak egymásra. Előadásomban ezt a jelenséget próbálom megragadni mind a diszkruzív konstrukciók, mind az egyéni találkozások szintjén. A felhasznált források reményeim szerint arra is lehetőséget adnak, hogy összekapcsoljam a két szintet, azok hatását egymásra.
A felhasznált esettanulmány, a két világháború közti Erdély multietnikus világa lehetőséget kínál arra is, hogy szinkron módon – és egyúttal összefonódottságukban – elemezzem a nemzeti központok és a nemzetileg is tagolt regionális elit(ek) bonyolult, a triadikus viszonyrendszeren túlmutató viszonyát. Az erdélyi – középosztályi – elitek szocietális kultúrája, viselkedési és szerepmintái nem egyszerűen összekötötték őket, hanem erőforrásként is szolgáltak a saját nemzeti központjaikkal folytatott küzdelemben. Ugyanakkor ez sem volt elég ahhoz, hogy a másik nemzeti elitet elsődlegese ne veszélyforrásként értelmezzék. Közben a politikai küzdelemben nem csak regionalista hangsúlyú diskurzusaikkal próbáltak mozgósítani a – nemzeti – központ  ellenében, de ezeket befolyásolták is a mozgósítandók mindennapi tapasztalatai. Ennek következtében ség, idegenség és otthonosság számos különböző módon és különböző viszonyrendszerben jelentkezhetett, egyszerre „gyarmatosítottakká” és „gyarmatosítókká” téve a régió lakóit.

Egry Gábor: történész, PhD, tudományos főmunkatárs, Politikatörténeti Intézet, felelős szerkesztő, Múltunk


___________________________________________________


ILYÉS ZOLTÁN:
Magyarság, nemzet, összetartozás a Gyimesbükki "ezeréves határnál" tartott pünkösdvasárnapi beszédekben


A gyimesbükki "ezeréves határ" a legkeletibb MÁV vasúti őrház felújítása és a magyarországi zarándokvonatok (Székely Gyors, Csíksomlyó Expressz) rendszeres pünkösdi érkezése nyomán (2008-tól) Csíksomlyó mellett szintén nemzeti zarándokhellyé, egy sajátos ideológiai turizmus célpontjává vált. Míg a csíksomlyói kegyhely ferences gazdái és az erdélyi római katolikus egyház többé-kevésbé sikeresen próbálja keretek között tartani a búcsú szakrális, üdvösségi arculatától elütő aktivitásokat, addig a gyimesbükki emlékhelyen – annak természetéből következően is – hangsúlyosan jelen vannak magyarországi és erdélyi politikai és civil szervezetek a "nemzetbeszéd" és a nemzeti rítusok performatív eseményeivel. Az ünnepi prédikációk és beszédek a magyar összetartozás Csíksomlyón is megszokott retorikai fordulatain túl sokkal szenvedélyesebben, számos, a hely szelleme ihlette történeti referenciával és metaforával élnek. Az utóbbi két évben már beszédeket mondtak a Fidesz politikusai, a helyhez más alkalmakkor (Trianon évforduló, nemzeti összetartozás napja, Sebő Ödön emléktúra, Bilibók-tetői szentmise) további politikai szervezetek, pártok (Tőkés László és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, Jobbik) és nemzeti radikális csoportok (Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Magyar Gárda, Székely Gárda, Nemzeti Érzelmű Motorosok, Gój Motorosok stb.) szerveztek eseményeket. Az előadásban a gyimesbükki prédikációk, a politikusi beszédek és a civil szervezetek képviselői köszöntői diskurzuselemzésének főbb következtetéseit mutatjuk be, azaz azt vizsgáljuk, hogy az "ezeréves határ" ihlette emlékezethelyen hogyan "áll össze" retorikailag a nemzet, milyen történelmi példákkal, toposzokkal konstruálják meg az összetartozás és egység vágyott képét.

Ilyés Zoltán:
PhD tanulmányok: Kossuth Lajos Tudományegyetem, Földrajzi Intézet 1994-1997
PhD értekezés: A tájhasználat változásai és a történeti kultúrtáj
18-20. századi fejlődése Gyimesben 1998
Munkahelyek:
Eszterházy Károly Főiskola, Földrajz Tanszék, Eger (1992 – 2008) Miskolci  Egyetem, BTK, Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet, (1993-) (egyetemi docens) MTA, Kisebbségkutató Intézet, (2002-) (tudományos főmunkatárs)
Kutatási témák: történeti földrajz, vallásföldrajz, kulturális antropológia, etnikai és nemzeti identitás vizsgálata Közép-Európában és a Kárpát-medencében, kulturális örökség, örökségesítés és turizmus a Kárpát-medence kisebbségek lakta régióiban, Terepmunkák: Gyimes, Lápos-völgy (Románia), Mecenzéf, Zoboralja, Alsó-és Felső-Szeli (Szlovákia)
                                                         

Helyszín : Politikatörténeti Intézet I. emeleti konferenciaterme (Bp. V., Alkotmány u. 2.)

Vissza