polhist logo
Események Nyomtat help
Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap
Categories
Kategória szerint
Search
Keresés

50 éve nyílt meg a New York-i világkiállítás

kedd, 22. április 2014Találatok : 5767


Egy elmaradt szimbolikus összecsapás


1964. április 22-én megnyílt a New York-i világkiállítás. Az expo immár harmadszor került megrendezésre az amerikai metropoliszban 1853/54 és 1939 után. A magyar sajtó az eseményről alig vett tudomást. A Népszabadság másnap ugyan beszámolt a megnyitásról, de annak apropóját a radikális polgárjogi mozgalmak akciói adták. A lap washingtoni tudósítója, Árkus István egy rövid írásban – Négertüntetések a New York-i világkiállítás megnyitásakor címmel – számolt be arról, hogy az aktivisták autóikkal akarták elzárni a Flushing Meadows-i Corona Parkba vezető főútvonalakat, és testükkel akadályozták meg, hogy a Times Square-ről induló metrószerelvények ajtajai becsukódjanak, míg a rendőrség közbe nem lépett. Az amerikai jogállam legnagyobb deficitje ekkor már bő másfél évtizede a magyar – és szovjet – sajtó visszatérő témájának számított, ám az érdeklődő ebből a hírből értesülhetett arról is, hogy a Johnson elnök megnyitotta a világkiállítást, amelyen sem Magyarország, sem a Szovjetunió, sem más szocialista ország nem vett részt. Hiába hirdettek a szervezők olyan témát, amely a Sztálin halála után indított hruscsovi offenzívába is illeszkedett: „Peace through understanding” – Béke egymás megismerése révén.



(A képre kattintva az újságcikk nagyobb méretben is olvasható.)


Mindezt sem a hidegháború, sem a magyar–amerikai viszony aktuális állása nem indokolta. Utóbbit, amely az 1956-os forradalom nyomán vált fagyossá, 1962/63 táján sikerült rendezni, míg a vietnami háború elmélyülése 1965-tól fogta vissza érezhetően az Egyesült Államok és a szovjet blokk országainak közeledését. A távolmaradás oka elsősorban az volt, hogy az amerikai üzletemberek által az 1939-es New York-i világkiállítás ihletésére megálmodott rendezvényt egy magántársaság szervezte meg üzleti alapon (akárcsak az 1984-es Los Angeles-i olimpiát), és nem sikerült elérniük, hogy a párizsi székhelyű Nemzetközi Kiállítási Iroda (BIE) felkarolja a kezdeményezést. A szabályok szerint nem is rendezhettek volna hivatalos világkiállítást, mivel az 1962-es seattle-i expo annak minősült, márpedig tíz éven belül ugyanazon ország nem adhatott otthont világkiállításnak. Ráadásul az üzleti terv sikere érdekében az engedélyezett hat hónap helyett kétszer hat hónapra tervezték a kiállítást (amely 1965 áprilisától októberéig újra kinyitott), és a kiállítóktól a BIE előírásaival szemben bérleti díjat szedtek. Ráadásul a sikertelen tárgyalások után a vállalkozás igazgatója, Robert Moses a nyilvánosság elé vitte a vitát, amire válaszképpen a BIE arra szólította fel a tagországait (az USA ekkor tagország sem volt), hogy maradjanak távol a rendezvénytől.


Így bár a Népszabadság egy olyan karikatúrával köszöntötte a néhány nappal a megnyitó előtt hetvenedik születésnapját ünneplő Nyikita Szergejevics Hruscsovot, amely fáradhatatlan világutazónak ábrázolta, aki feleségével épp a városnevekkel teleragasztott bőröndjébe pakol, sőt a bőrönd közepén a New York matrica díszelgett, az 1964-es amerikai utazás elmaradt. Bár Hruscsov a világkiállítás idején járt Egyiptomban, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Csehszlovákiában – ám a nemzetközi közvélemény megrökönyödésére a világkiállítás október 18-i kapuzárásakor már nem ő állt az SZKP élén. A hazai lapok be se számoltak a világkiállításról. A Népszabadságban például Árkus István inkább az Amerikai Autó Szövetség által javasolt Atlanti-óceántól Csendes-óceánig átívelő – de New Yorkot elkerülő – útvonalat járta be Washingtontól San Franciscóig az expo idején, amiről riportsorozatot közölt.



(A képre kattintva a karikatúra nagyobb méretben is megnézhető.)


1964-ben nem ismétlődött meg tehát amerikai földön az 1958-as brüsszeli világkiállítás nagy összecsapása. Akkor a Szovjetunió természetesen a hatalmas ipari projektekkel kampányolt – ekkoriban készült el a Volga-Don csatorna, lépett működésbe a kujbisevi erőmű, szárnyalt a képzelet az atomenergia felhasználásának lehetőségeiről –, és persze mint minden nemzetközi kiállításnak, 1958-ban a Szputnyik volt a szovjet szenzációja. Az USA ezzel szemben egy jólétben élő fogyasztói társadalom vízióját hirdette és egy hatalmas körpanorámás vetítőteremben Amerika természeti szépségeivel ejtette ámulatba a kiállítás közönségét. Brüsszelben a kádári Magyarország is mindent megtett, hogy kedvező képet alakítson ki magáról és demonstrálja a forradalom utáni konszolidációt. Két nemzeti napot is rendeztek, amelyeken felvonultatták a hazai zenei élet szinte minden exportképes (és addigra már Nyugat-európában is megismert) szereplőjét a Tátrai vonósnégyestől és Fischer Annietól kezdve Ferencsik Jánoson és Székely Mihályon keresztül az Állami Népi Együttesig; kiállították Csontváry, Egry és Derkovits festményeit, míg a magyar pavilonba Domanovszky Sztálinvárost, Bernáth Aurél Budapestet festette meg. Magyar éttermet működtettek cigányzenével, ahol csak a paprikáscsirkéből napi 500 adag fogyott, sőt olyan képeslapot nyomtattak, amelynek hátoldala gramofonlemezként a Lakatos-együttes számait is tartalmazta. Egy belga lap szerint még az is megesett, hogy „az amerikai pavilon dolgozói előítéleteiket és a vasfüggönyt félretéve, általános támadást indítottak a magyar vendéglő gulyása ellen”. Magyarország összesen 20 nagydíjat és tucatnyi további elismerést nyert az expón.


A Szovjetunió és a szocialista országok 1964-ben kihagyták annak lehetőségét, hogy – 1959 után – újból megjelenítsék önmagukat amerikai földön. Akkor, 5 évvel korábban a frissen megkötött szovjet–amerikai kulturális egyezmény keretében került sor amerikai kiállításra a moszkvai Szokolnyiki parkban, illetve a szovjet kiállításra a 2000-ben lebontott New York-i Coliseumban.  Ott volt ellenben 1964-ben New Yorkban saját pavilonnal Nyugat-Berlin, a Csang Kaj-sek vezette Kína (Tajvan) és Vatikán. Utóbbi – a belga középkori miniváros mellett – a kiállítás egyik szenzációját szolgáltatta Michelangelo Pietájának kiállításával.


A világkiállítás – bár az amerikai könnyű- és szórakoztatóipar színe-java felvonult, a General Motorstól kezdve a telekommunikációs óriásokon (IBM, Bell, Westinghouse) át a Walt Disney-ig, és milliónyi amerikai itt találkozott először azzal, mit is ígér a csecsemőkorából kilépő számítástechnika – komoly veszteséggel zárult. A tervezett 70 millió látogatónak a háromnegyede sem volt kíváncsi a kétéves világcirkuszra.


Takács Róbert


Vissza