1944 karácsony: Bajcsy-Zsilinszky Endre mártíriuma
Fenyő Miksa Bajcsy-Zsilinszky Endréről
Fenyő Miksa 1944-es naplójából kiderül, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre kivégzésének híre már korábban, december közepén elterjedt a fővárosban. Fenyő ennek hitelt adva így emlékezett harcostársával való kapcsolatának történetére 1944. december 13-án:
„Bandit vasárnap kivégezték. Első találkozásom vele egy polémia volt. Adyról cikket írt – 1920-ban vagy 21-ben –, melyben a magyar társadalmat támadta, amiért Adyt a Fenyő Miksáknak engedte át. A „Nyugat”-ban válaszoltam neki, nem agresszívül, mert a távolból kiéreztem, hogy becsületes emberrel van dolgom, de határozottan és, gondolom, meggyőzően cáfolva meg okfejtését. Nem válaszolt cikkemre, de kereste a velem való megismerkedést. Vagy talán én kerestem az övét, már nem is tudom. Megismerkedtünk, és az ismeretség az esztendők folyamán igaz barátsággá izmosult. Szívesen beszélte meg velem a problémákat, melyek nyugtalanították, és mint Ady mondja, hajtották, mint a szíj a gépkereket – soha, egy pillanatra nem volt probléma nélkül –, figyelmesen hallgatta meg kritikámat, örülve, ha nézeteink találkoztak, fájlalva, néha sértődötten, ha más véleményen voltam, de mindig tudatában őszinte baráti érzéseimnek. Aminthogy sziklaszilárdan építhettem barátságára: helytállóbb, igazabb emberrel nála a politikai életben nem találkoztam. Ez a megbízhatóság, a helytállásnak, a felelősségérzetnek ez a teljessége sugárzott ki egész lényéből, és adott neki nap nap után növekvő tekintélyt, mely e nehéz időkben vezető pozícióra képessé tette. Politikai felfogásában lehettek tévedések, politikai stratégiája – épp, mert mindig az action directe híve volt – lehetett és volt is gyakran céljatévesztett, kátyúba vivő – egyéniségének bronzán egyetlen hasadás sem volt. Nagy vesztesége életemnek az ő távozása, és nagy vesztesége ennek a kirabolt, legjobbjaitól megfosztott országnak. De ahol a sors az Imrédyknek, Rajnissoknak, Sztójayknak, Szálasiknak vezető szerepet szán, ott Bajcsy-Zsilinszky Endrének valóban nincs helye.” (Fenyő Miksa: Az elsodort ország. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986. 487–488.)
Vigh Károly: Bajcsy-Zsilinszky Endre mártíriuma Részlet az írásából
Ami az utolsó kívánságát illeti, az hamvainak tarpai nyugvóhelyére vonatkozott. Már a Gestapo-fogságból kijuttatott végrendeletében is kérte: Tarpán temessék el annak a népnek a temetőjében, amely annyira szerette és becsülte őt.
December 23-án este az őrök átkísérték Zsilinszkyt a fegyházzal szemben lévő iskolaépületbe, ahol a bírósági tárgyalást lefolytatták. Dominich Vilmos hadbíró alezredes szenvtelen hangon felolvasta a személyi adatokat, majd a vádiratot ismertette, melynek lényege: hűtlenség. Végül feltette a kérdést: – Bajcsy-Zsilinszky Endre, megértette a vádat? – Megértettem. De nem követtem el hűtlenséget a hazám ellen, nem én vagyok hazaáruló! Maguk a hazaárulók. Nem lehetnek bíráim, csak gyilkosaim!
Az utolsó szó jogán Bajcsy-Zsilinszky még lehetőséget kapott arra, hogy kijelentse:
– Igen, mindent megtettem, ami a vádiratban áll. Kötelességem volt. Magyar vagyok, meg kell menteni a hazát, s amit mi tettünk, az az igazi hazafiság. Magyarországot csak az mentheti meg, ha végzünk a németekkel és megteremtjük a demokratikus Magyarországot.
A bíróság ezután visszavonult ítélethozatalra, hogy ezután rövidesen Dominich felolvassa az ítéletet: kötél általi halál! Miután kegyelmi kérvényét elutasították, az ítélet este jogerőssé vált.
Az iskolaépületből visszavitték Zsilinszkyt a fegyházba. Merev arccal, kemény derékkal lépdelt őrei között. Fogolytársai – Almásyék – a főfoglár intézkedéseiből megtudták: holnap, karácsony előünnepén Bajcsy-Zsilinszkynek követnie kell mártírtársait: a bitófához vezető úton. Fogolytársai még csak abban bíztak, hogy karácsony ünnepére való tekintettel elhalasztják az ítélet végrehajtását. Hiába reménykedtek, mert amikor a fegyintézeti evangélikus lelkész arra hívta fel a figyelmet: ünnepnap tilos halálos ítéletet végrehajtani, Dominich e szavakkal utasította el a kérést: „Nyugodtan akarom tölteni a karácsonyt.”
December 24-én kora reggel Zsilinszky nagyon szívélyesen üdvözölte a siralomházba lépő lelkészét, majd úrvacsorát vett. Megindult hangon beszélt neki arról, hogy egész életében népét igyekezett szolgálni, és hisz abban, hogy magyar népe meg fogja őt érteni, törekvéseit, céljait valóra váltja. Miközben e szavakat mondta, fegyverdörrenések hallatszottak. Ekkor végezték ki a három kommunista ifjút: Kreutz Róbertet, Pataky Istvánt és Pesti Barnabást. „Lassan rám kerül a sor…” – mondta Zsilinszky lelkészének. És csakugyan, szinte abban a pillanatban felpattant a zárka ajtaja és egy fegyőr nagyon tisztelettudóan kérte: „Képviselő úr, legyen szíves jönni.” Zsilinszky felállt, megölelte lelkészét, majd kilépett zárkájából. Az egyik őrrel kezet fogott, lelkére kötve, legyen jó magyar. Amikor a másikkal is kezet akart fogni, a Tarpa vidékéről származó kiskatona megcsuklott, lehajolt és megcsókolta Bajcsy-Zsilinszky kezét. Lélekemelő pillanat volt. Majd felemelt fővel, bátran, keményen ment őrei között a bitófa felé. (Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944–1945. Szerk.: Feitl István. Politikatörténeti Alapítván, Budapest, 1995, 112–114.)
Illyés Gyula: Zsilinszky emlékére
Pullovert, kucsmát, hócipőt széttestált rabtársai közt.
Ment – arc-színe bár a falé – hólepte bitófa felé.
Szíve dacában, mint a láng egy nép dühe. Azt hagyta ránk.
|