polhist logo
Események Nyomtat help
Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap
Categories
Kategória szerint
Search
Keresés

"Nagy-Magyarország végnapjai" - középiskolás vetélkedőnk döntője

szombat, 8. április 2017, 12:00 - 15:30
Találatok : 2334


A Politikatörténeti Intézet és a Legenda Egyesület a 2016/17-es tanévben kreatív történelmi-művelődéstörténeti vetélkedőt indított középiskolás diákok számára "Nagy-Magyarország végnapjai". Forradalmak és békerendszerek az első világháború után címmel.


Ez a verseny egy több évre visszanyúló sorozatba illeszkedik, amelynek korábbi évadairól itt olvashat.


A középiskolás korosztályból négyfős csapatok jelentkezését vártuk Magyarországról és a határon túli magyar iskolákból egyaránt. A csapatok tagjai egy iskolából kellett, hogy kikerüljenek ki, de nem volt szükséges, hogy egyazon osztályba járjanak. A verseny három írásbeli fordulóból és egy szóbeli döntőből áll.


Az első három levelező forduló után elért eredményeket, a felhívás részletes szövegét itt találja meg.






A DÖNTŐ:


A verseny döntőjére az előzetes terveknek megfelelően 2017. április 8-án került sor a Politikatörténeti Intézetben.


A döntőbe a versenyen elinduló 25 csapatból a tervezett 6 helyett végül 7 jutott be, mert a második helyen holtverseny alakult ki. Mivel ez a 7 csapat egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, végig magas színvonalon teljesített, nem szerettük volna egyiküket sem megfosztani a részvétel lehetőségétől, így kibővítettük a keretet.


A döntős csapatok előzetes eredményei (max. elérhető pontszám: 305 pont):

1. helyezett: Fáysták (Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakgimnáziuma) 289 pont

2. helyezettek: Nyuszifül (Eötvös József Gimnázium, Budapest) 280 pont

Porpáczy I. Hátország (Soproni Szakképzési Centrum Porpáczy Aladár Szakgimnáziuma, Kollégiuma és ÁMK-ja) 280 pont

3. helyezett: TankAranka (Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium) 276 pont

4. helyezett: Soproni 9-es huszárok (Soproni Széchenyi István Gimnázium) 275 pont

5. helyezett: Igazságkeresők csapata (Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolája és Szakiskolája) 274 pont

6. helyezett: Töriszak-szervezet (Bajai III. Béla Gimnázium) 273 pont


Azon csapatok is nagyon szépen teljesítettek, amelyek végül nem jutottak be a döntőbe. Köszönjük a közreműködést mind a diákoknak, mind a felkészítő tanároknak. Nagyon kreatív feladatmegoldásokat kaptunk tőlük.


A döntő végeredményét ez a táblázat foglalja össze:






Vissza