Politikai Röpirattár

Nyomtatás

FELHÍVÁS VÁLASZTÁSI RÖPLAPOK GYŰJTÉSÉRE

A Politikatörténeti Intézet Könyvtára a rendszerváltás óta gyarapítja politikai röpirat-gyűjteményét. Most, hogy ismét választási évhez érkeztünk - sőt, idén három választást is tartanak (országgyűlési, európai parlamenti, önkormányzati) -, szeretnénk megkérni Önt, hogy a pártok által a postaládájába eljuttatott vagy aluljárókban, úton-útfélen osztogatott szórólapot, újságot, füzetet ne dobja a papírgyűjtőbe, hanem gyűjtse össze a kampányidőszakban, majd a választás után juttassa el könyvtárunkba. Ezen felül szeretnénk Önt megkérni arra is, hogy felhívásunkat barátai, ismerősei, szomszédai és rokonai körében is népszerűsítse. Célunk ugyanis, hogy ne csak a fővárosból, hanem az ország minden szegletéből érkezzenek hozzánk a röplapok. Összegyűjtött röplapjait leadhatja levéltárunkban, könyvtárunkban, rendezvényeinken vagy hétköznaponként 7:00-20:00 között nyitva tartó portaszolgálatunkon is. 

Címünk: Politikatörténeti Intézet, 1054 Budapest, Alkotmány u. 2.

(A postán feladott röplapokat is erre a címre várjuk.)

Hova kerülnek majd az Ön által gyűjtött anyagok? Abba a gyűjteménybe, amelyből rendszeresen közlünk válogatást honlapunkon: tekintse meg az elmúlt negyed század országos és önkormányzati választásainak legérdekesebb röplapjait alább!




A Politikai Röpirattár célja az 1980-as évek végén alakult magyar politikai pártok nyomtatott formában, nyomdai úton előállított és terjesztésre szánt dokumentumainak gyűjtése. Különös hangsúlyt helyezünk a parlamenti választások eredményeként a magyar országgyűlésbe bekerült pártok és ezek helyi szervezetei által a széles nyilvánosság számára készült anyagok gyűjtésére.

A gyűjtött anyagok típusai:


Letölthető dokumentumok:


1. Országgyűlési választási szórólapok, plakátok:

Választási röpiratok: illusztráció az 1990. évi országgyűlési anyagból

Választási röpiratok: illusztráció az 1994. évi országgyűlési anyagból

Választási röpiratok: illusztráció az 1998. évi országgyűlési anyagból

Választási röpiratok: illusztráció a 2002. évi országgyűlési anyagból

Választási röpiratok: illusztráció a 2006. évi országgyűlési anyagból

Választási röpiratok: illusztráció a 2010. évi országgyűlési anyagból


2. Önkormányzati választási szórólapok, plakátok:

Választási röpiratok: illusztráció az 1990. évi önkormányzati anyagból

Választási röpiratok: illusztráció az 1994. évi önkormányzati anyagból

Választási röpiratok: illusztráció az 1998. évi önkormányzati anyagból

Választási röpiratok: illusztráció a 2002. évi önkormányzati anyagból

Választási röpiratok: illusztráció a 2006. évi önkormányzati anyagból

Választási röpiratok: illusztráció a 2010. évi önkormányzati anyagból


3. Európai parlamenti választási szórólapok, plakátok:

Választási röpiratok: illusztráció a 2004. évi és a 2009. évi európai parlamenti anyagból


4. Népszavazási szórólapok, plakátok:

Népszavazási röpiratok: illusztráció az 1989 és 1997 között népszavazások anyagából

Népszavazási röpiratok: illusztráció a 2003 és 2008 között népszavazások anyagából


5. Folyóiratok, kiadványok:

Többpárti választási folyóiratok listája

MSZP kiadványok, könyvek listája

MSZP folyóiratok listája


Módosítás dátuma: 2014. március 05. szerda, 11:12