2012. április 26-án, csütörtök délután (14 és 20 óra között) - a szolidaritás jegyében - nyílt napot tartottunk a Politikatörténeti Intézetben, amelyen az érdeklődők, szompatizánsaink, barátaink megismerhették közhasznú intézményünk és részlegei működését.
Mi volt az apropója a rendkívüli rendezvényünknek?
A kormányzat támadást indított ellenünk. Egyrészt a levéltárunk által őrzött, magántulajdont képező iratok jó részének rekvirálását tervezik egy, az országgyűlésnek nemrég benyújtott törvényjavaslattal. Másrészt ezzel összefüggésben, meglévő jogcímünket el nem ismerve próbálnak kiköltöztetni bennünket jelenlegi helyünkről, az Alkotmány utcából. Ismét helyzet van, ismét egy - a hatalommal szemben kritikus, független - intézmény, szellemi műhely ellen indult támadás. (Az eseményeket honlapunk folyamatosan frissülő oldalán követheti nyomon.)
A délután folyamán 14 és 17 órakor vezetett sétákat tartottunk az épületben, vendégeinket Földes György főigazgató és Feitl István főigazgató-helyettes köszöntötte.
Sajtóvisszhang:
A Népszava írása a nyílt napról (2012. április 27.)
A stop.hu beszámolója a PTI nyílt napjáról (2012. április 27.)
Az atv.hu beszámolója nyílt napunkról (2012. április 26.)
22 év
(Feitl István - nyílt napon elhangzott - előadásának bővített változata)
A Politikatörténeti Intézet születése
Az MSZMP három pártintézményének jövőjéről háromféle válasz született a rendszerváltáskor. A Politikai Főiskolát felszámolták, a Társadalomtudományi Intézet beolvadt az akadémiai intézményrendszerbe, de mi legyen a Párttörténeti Intézettel? Ebben az időszakban ellentétben elődeivel már vérbeli történész állt az intézet élén. Balogh Sándornak hívták, aki az ELTE Bölcsészettudományi Karának Új- és Legújabbkori Magyar Történelmi Tanszékének egyetemi tanári állását cserélte fel az igazgatósággal. Évtizedek óta kutatta és tanította az 1945 utáni magyar történelmet. Könyvei először világították meg a tények tükrében az 1945–1947 közötti koalíciós időszak valóságos eseményeit. Tanítványok garmadával rendelkezett, az 1945 utáni történelem kutatói szép számmal kerültek ki műhelyéből. Az intézet biztonságát adó párt megszűnésekor meglehetősen bátor lépésre szánta el magát: új tudományos intézetet alapít. Így született meg a Politikatörténeti Intézet 1990-ben. Milyen változásokat léptetett életbe?
Források védelme és nyilvánossá tétele
Az intézet már a békés átmenet időszakában megnyitotta a levéltárat (és persze a könyvtárat is) az első pillanatban, amikor erre lehetőség kínálkozott. „Államosította” a kutatás feltételeit, vagyis a szabályok az állami levéltárakhoz igazodtak. Történészek számára hallatlan izgalmas korszak volt ez, mert az addig hozzáférhetetlen források hirtelen szabaddá váltak. Mi sem sokat vártunk, nyomban megkezdtük a legfontosabbnak ítélt anyagok közzétételét. Ne feledjük, az internetnek még híre hamva sem volt. A legérdekesebb, legkényesebb időszak, az 1956. november 4-e utáni MSZMP vezető testületi iratok kiadása mellett döntöttünk. Balogh Sándor vállalta a sorozatszerkesztést. Nem kis mennyiséget kellett feldolgozni. Első lendületben öt vaskos kötet jelent meg egyértelmű szakmai elismerést aratva. A levéltár nyitottsága azóta sem változott, sőt bővült, az ezredforduló után már az internetre felkerült segédletek révén.
Ami a dokumentumok közreadásának folytatását illeti, az továbbra is fontos profilja maradt az intézetnek. 1957 első fele után, megkezdtük 1957 második fele vezető szerveinek kiadását, bár ennek szerkesztője már nem lehetett Balogh Sándor. Az utolsó kötetet anyagi nehézségek miatt a Magyar Országos Levéltárral közösen jelentettük meg 2006-ban. A digitális korszak beköszöntével a folytatásnak már nem volt értelme.
Milyen kötetekkel folytattuk a forráskiadást?
Az MSZMP vezető szervei jegyzőkönyveinek kiadásához csatlakoztak az 1956. október 23-a utáni néhány nap vezető szervi jegyzőkönyveinek fellelt példányai Horváth Julianna és Ripp Zoltán magas filológiai szintű feldolgozásában. Ez fontos adalék volt 1956 története ismeretének teljessé tételéhez. 1994-ben a NÉKOSZ-ról adtunk ki vaskos anyagot Svéd László szerkesztésében, Göncz Árpád gyönyörű előszavával. A másik terület az 1945–1947 közötti korszak volt. Levéltárosaink hosszú évekig tartó lelkiismeretes munkájával született meg 1100 oldalon (!) a pártközi értekezletek anyagát tartalmazó kötet, amelyet nyugodt lélekkel nevezhetünk a korszak egyik legfontosabb forrásegyüttesének. Nem kisebb jelentőségű a Szövetséges Ellenőrző Bizottság jegyzőkönyveit magába foglaló könyv, de ide vehetjük Balogh Sándor és Földesi Margit összeállításában napvilágot látott kisebb gyűjtést a magyar jóvátételről. Gazdag dokumentumanyagot tett közzé a 22 év alatt a Múltunk, az intézet új folyóirata, és hogy a munka még ma sem állt meg, azt a most készülő magyar-szovjet gazdasági kapcsolatok dokumentumainak megjelenése bizonyítja. Munkatársaink különféle együttműködésben számos más projektben működtek közre (parlamenti történeti almanach, magyar–jugoszláv kapcsolatok, az ellenzéki kerekasztal jegyzőkönyvei stb.), illetve kiadónk szívesen vállalta további dokumentumválogatások megjelentetését, különösen a szovjet levéltárakból származóak tekinthetőek értékesnek.
Ami a források megmentését illeti, sajátos élményt jelentett 1990-ben az MSZMP- és a csatolt iratok összegyűjtése. Fogyó csapatunk heteken át trógerolt, rakta a teherautókról az MSZMP megyei, kerületi irodáinak zsákokba ömlesztett irattári és más anyagait. Külső raktárakat kellett igénybe venni olyan iszonyú mennyiség áradt felénk. Ezt az iratmentő munkát a legkevésbé sem méltányolták, sőt gyanúsítgattak, teljesen alaptalanul. A feldolgozásra alig maradt idő, és jött az MDP-MSZMP iratok államosítása. Persze azzal nem törődtek, hogy nincs hely a Magyar Országos Levéltárban, az államosítás után az anyag maradt, ahol volt, nálunk. Meddig? Sok évig tartott a „társbérlet”. Kialakítottak egy kutatótermet az első emeleten. Mintha közös kutatóterem nem működhetett volna! S kik gondozták az anyagot? A mi levéltárosaink, akiket minden fenntartás nélkül átvett az állam. A bizalmatlanság teljesen megalapozatlannak bizonyult, hozzáértő kezekben maradtak az iratok, volt munkatársaink tisztes munkát végezve mentek nyugdíjba másfél évtizednyi szolgálat után.
Új történész generáció nevelése
Balogh Sándor nem tagadta meg önmagát. Tanár maradt, szívesen dolgozott fiatalokkal. Új vezetőket vett maga köré, az intézet élére Földes György került. A kilencvenes években hárman szerveztük az életet, Földes György, jómagam és tudományos igazgatóként Székely Gábor, akit később az ELTE BTK Újkori Egyetemes Történeti Tanszéke egyetemi tanárnak hívott meg, tanszékvezető, majd a doktori iskola vezetője lett. Helyét az intézetben Ripp Zoltán foglalta el.
Érzékeny veszteség volt, hogy kezdetben fiataloktól is meg kellett válni. Balogh Sándor egy közös munkával indította a tudományos utánpótlásnevelést, így született meg A magyar parlament 1944–1949 című tanulmánykötet az ő közvetlen irányításával, de Hubai László és Tombor László szerkesztésében. Tanítványi kör jutott itt szóhoz: Föglein Gizella, Szerencsés Károly, Földesi Margit, az említett szerkesztők, Baráth Magdolna és mások. Ez volt az első olyan könyv, amely a parlamentáris demokrácia értékrendje és nézőpontja alapján elemezte a korabeli parlament tevékenységét. Innen indult aztán a párttörténet helyett a politikai intézményrendszer kutatása, ezen belül Hubai László választástörténeti munkája, amely évtizedes fáradozás eredményeként hozta létre az intézet egyik nagyszabású projekt-eredményét, a Magyarország XX. századi választási atlaszát és a harmadik kiadását megért tanulmánykötetet a Parlamenti választások Magyarországont 1920 és most már 2010 között. Ide kapcsolódik az egyik első digitális adattárunk a VoksCentrum, amely ugyanebből a korszakból valamennyi választási adatot összesíti és tár a kutatók, az érdeklődők elé. „Mellékterméke” volt ennek a munkában a Budapesti választási adattár és választásokat elemző tanulmánykötet.
A fiatal történészgenerációk nevelését pályázatok és ennek révén hosszabb-rövidebb idejű együttmunkálkodások fémjelzik mind a mai napig. A szándékot Földes György, mint egyetemi oktató is folytatta. Az ezredforduló előtt és után így kapcsolódott hozzánk egy sor tehetséges ember, akik rég túl vannak első monográfiájukon. Többeket elcsábítottak, s szegénységünk okán nem volt más választásunk, mint a búcsú. A kapcsolat azonban majdnem mindenkivel megvan.
Távolság a politikától
Balogh Sándor elszakította az MSZMP-hez, majd az MSZP-hez kötő régi kézi vezérlésű szálakat, és autonómiát teremtett a tudományos munkához. Létrehozta a Politikatörténeti Alapítványt, alárendelte a Politikatörténeti Intézetet, ezzel megszüntette az intézet úgymond pártirányítását, pártkötődését. Tudomásul vette ezt az MSZP is, a konstrukciót elfogadta, és függetlenként kezelte a továbbiakban az intézetet. Az alapítvány elnöke ő lett, első kuratóriumában is többségben voltak a tudósok: Berend T. Iván, Schlett István, Orosz István. Az első „csapatban” a politikát Pozsgay Imre képviselte. Az összetétel az idők folyamán változott, mára teljesen kikoptak a politikusok, az elnök és alelnök akadémikus, a tagok a történettudomány doktorai. Nem kis-, hanem nagydoktorok. (Az aktív tagok között van még egy jogász.) A Politikatörténeti Intézet vagy húsz éve teljesen szakmai irányítás alatt áll. Az alapítvány rendezvényeivel azonban közéleti tevékenységet is folytat, és ezek független baloldali elkötelezettségét sosem tagadta. Sem az alapítvány, sem az intézet nem folytat közvetlen politikai tevékenységet, nem szerkeszt rövid távú politikai érdekeket kifejező elemzéseket, kiadója nem jelentet meg politikai pamfleteket, kizárólag igényes elemzéseket. Nem vesz részt választási kampányokban, nem támogat jelölteket. Így válhatott mindkét szervezet közhasznúvá. Az alapítvány közéletiségében igyekezett megőrizni sokszempontúságát, amit a meghívotti kör számtalanszor reprezentált. S még valamit. Az 1988 júliusában létrehozott és Pozsgay Imre által vezetett „Történelmi utunk” elnevezésű bizottságtól kezdve, amelyben Balogh Sándor és Földes György is részt vett, folyamatosan jelen voltunk a történeti tényfeltáró testületekben, és a most megszüntetésre ítélt Levéltári Kutatási Kuratóriumban.
Új tematikák
Balogh Sándor a párttörténettől való elrugaszkodás igazgatója volt. Ezt kívülállók olykor nehezményezték (maradjatok a kaptafánál!), mi mégis ragaszkodtunk a nemzeti és egyetemes történet műveléséhez. Nem jelenti ez azt, hogy a baloldal történetével ne foglalkoznánk, lassan már csak egyedül mi szervezünk ilyen munkát. A megközelítés azonban itt is változott. Nagyobb szerepet kapott a szociáldemokrácia és az önigazgató baloldali törekvések kutatása. Balogh a Párttörténeti Intézetben elkészült hazai szociáldemokrácia-történetnek csak az első kötetét engedte megjelenni, azt, amely 1919-ig tartó korszak értékelését végezte el. Úgy ítélte meg, hogy a későbbi korszakot teljesen újra kell értékelni. Ezt követően 1991-ben maga tette közzé a Múltunkban az addig szamizdatban sem igen ismert emigráns 1973-as SZDP-programot, amellyel új utat nyitott a kutatásában: az 1948 utáni időszak, vagyis a szocdem perek és az emigrációs SZDP-történet témáit. Ennek termékei folyamatosan jelentek meg egészen 2012-ig, amikor is Strassenreiter Erzsébet Kéthly Anna válogatott levelei és B. Kádár Zsuzsannának az 1948 utáni időszakról szóló átfogó munkája gyors egymásután látott napvilágot. Az új szempontú, a pereket és az emigrációs korszakot is összefoglaló magyar szociáldemokrácia-történet azonban nem váratott ennyi ideig magára, már 1999-ben közreadtuk több mint húsz szerző közös műveként A Magyar szociáldemokrácia kézikönyve című kiadványt Varga Lajos szerkesztésében. Azt megelőzően és azt követően folyamatosan jelentek meg a baloldal történetével foglalkozó könyveink, aligha van műhely, amely csak megközelítően képes felmutatni ilyen termést. Van ennek nemzetközi vonatkozása is, hogy mást ne említsek a 90-es évekből, csak Székely Gábor nagydoktori disszertációját a nemzetközi baloldali békemozgalmakról, vagy legfrissebbként Konok Péter 2012-es munkáját a nyugati szociáldemokrata kánon 1945 utáni dilemmáiról. Ide csatlakozott 1968 negyvenedik évfordulójának szakmai évada, számos rendezvénnyel, és a világ és az itthoni fejlemények újragondolásával. Az utóbbi években a baloldal története a megszokott politikatörténeti nézőpont helyett új oldaláról mutatkozik meg: a mentalitás, a mikrotörténet, a társadalomtörténet irányzatai felől.
Önálló témává vált 1956 is, amelyre az 50. évfordulón évadot szerveztünk. Kiváló összefoglaló is készült Ripp Zoltán tollából 1956. Forradalom és szabadságharc Magyarországon címmel, amelyet az oktatás is hasznosíthat.
Hagyományosnak nevezhető témák új megközelítése sem volt elhanyagolható a kutatások sorában. Ennek meghatározó területe a sztálinizmus természetének, illetve a desztalinizáció folyamatának mélyreható elemzése lett. Az egyik legizgalmasabb kísérlet Krausz Tamás kutatása volt, amely a sztálini fordulat szellemi előzményeit vizsgálta az 1917–1928 közötti időszakban. Földes György az eladósodás politikatörténetét tekintette át 1957 és 1986 között. A munka konferenciák és tanulmányok során halad előre, a fiatal történészek is szép számmal kapcsolódtak a projekthez, amely napjainkban újabb lendületet vett.
Nemzeti történelem, a nemzet története
Balogh Sándor már személyes életútjának okán is megkülönböztetett érzékenységgel rendelkezett a nemzet kérdései iránt. Ezzel a szándékkal írta meg külpolitika-történeti monográfiáit. Természetszerűen lépett be ez a téma az intézetbe a rendszerváltás pillanatában. Nemzet, demokrácia, szociális haladás címmel jelent meg a Politikatörténeti Füzetek első száma 1992-ben, aminek már a címe is árulkodó. A sorozatszerkesztő Földes György lett, ma a sorozat jóval a 30. kötet fölött jár. Visszatérve az első füzethez nézzük az ebben közölt rendezvény szereplőit: Balogh Edgár, Bodor Pál, Borsányi György, Erdődy János, Földes György, Kósáné Kovács Magda, M. Kiss Sándor, Nyers Rezső, Pozsgay Imre, Révész András, Salamon Konrád, Schiffer Pál, Svéd László, Szalai Pál, Vígh Károly. A szándékot azt hiszem nem kell magyarázni. A nemzeti demokratikus progresszió reprezentánsainak találkozója volt ez az esemény. Az intézet igazán jelentős és teljesen azonos töltetű szakmapolitikai reprezentációja azonban a szárszói találkozó 50. évfordulóján jött el, amikor mi rendeztük azt a nagyszabású tudományos-közéleti konferenciát, amelynek ötvennél több résztvevője volt, és amit olyan nevek fémjeleztek, mint Borbándi Gyula és Laczkó Miklós, Kemény István és Gáll Ernő, id. Hegedüs Lóránt és Benda Kálmán. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik egyik ösztöndíjasunk, Fricz Tamás: A népi-urbánus vita tegnap és ma címmel megjelent elemzése a Politikatörténeti Füzetek VII. könyveként. Erdélyi kötődésünket mi sem mutatja jobban, mint Gáll Ernő hagyatéka gondozásának felvállalása és közreadása. Balogh Sándor egyik utolsó munkájaként vállalta A magyar állam és a nemzetiségek. A magyarországi nemzetiségi kérdés történetének jogforrásai című több mint 750 oldalas anyag főszerkesztését. A nemzeti tematika folyamatos jelenlétét pályázatok, írások sora kísérte és kíséri ma is. Konferenciákra is sor került, ezek közül egyet említenék, amely az elkülönülési tendenciákkal szemben a Kárpát-medence népeinek együttélése vizsgálatának jelentőségére hívta fel a figyelmet. Ennek tanulmányai 2005-ben láttak napvilágot. A folytatás Földes György akadémiai doktori disszertációja volt, amely Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989 címmel 2007-ben jelent meg. A fiatalabb nemzedékből Egry Gábor nevét kell megemlítenem úgy is, mint a nemzeti problematika projektvezetői gondozóját és könyvek szerzőjét.
Nemzeti kötelességünknek éreztük, hogy két kiadásban is megjelentessük tanulmánykötetünket Jobboldali radikalizmus tegnap és ma címmel. Sajnálatos, hogy ez a politikai áramlat az utóbbi időben mind agresszívabban van jelen mind nálunk, mind Európában. Kötelesek vagyunk a hazai nemzeti progresszió hagyományairól emlékkonferenciákon emlékezni, így került sor a Válasz, a Szép Szó, a Márciusi Front emlékének felidézésére.
Különös kiágazása a nemzetkutatásnak a Magyarok a Szovjetunióban projekt, amelyhez egyedülálló adatgyűjtemény csatlakozik. Majd két évtizedes sok-sok oroszországi, és a Trianon előtt Magyarország területére kiterjedő munka eredményeként intézetünkben található az a kartonos és számítógépes adatbázis, amely közel 80.000 személyt foglal magában, és az 1914 utáni és 1941-ig tartó időszakban Oroszországban, majd a Szovjetunióban rekedt, ott letelepült magyarság életútját igyekszik dokumentálni. Még ebben az évben megjelenik e munka tudományos összefoglalója Petrák Katalin tollából.
Nyitottság szinte minden irányba
Nyitottság alatt először is tudományos együttműködést értünk az akadémiai és egyetemi kutatóhelyekkel, kutatókkal, az utóbbi időben külföldi intézményekkel is. A közös konferenciák és ezek könyv formájában való közreadása megszokottá vált, de tudományos felolvasóülésekben sem szűkölködtünk. Ösztöndíjaink nemcsak utánpótlásnevelést szolgáltak, de projektjeink kapacitásának bővítést is. Sokszor értékesnek ítélt egyedi kutatások támogatását is vállalni tudtuk. Nem egy esetben külföldi kutatóutakat tett lehetővé az alapítvány kuratóriuma. Ennek a nyitottságnak a folyamatosan megnyilvánuló nyomtatott formája a Múltunk folyóirat (Sipos Levente, Sipos Balázs, Egry Gábor szerkesztésében), amely évente négy alkalommal igen gazdag tudományos anyaggal jelentkezik, helyt ad dokumentumoknak és recenzióknak. „Befutott” és tehetséges kezdő kutatók egyaránt magukénak érzik. Szó sincs arról, hogy a lapszámokat saját csapatunk tölti meg, szinte minden XX. századdal foglalkozó hazai kutató publikál benne. Érdekessége, hogy a hagyományos megközelítések itt megférnek a posztmodern társadalomtörténeti kísérletekkel.
A legutóbbi évtized
A rendszerváltás és a parlamentáris többpárti demokrácia iránti érdeklődés ihlette a kísérletet a közelmúlt történész eszköztárral való elemzésére. A politológia és politikatörténet határmezsgyéjén járó, azonnali távolságtartást, objektivitást követelő analízisek először pártokról szóltak és Wéber Attila A FIDESZ-jelenség, valamint Ripp Zoltánnak az SZDSZ-ről szóló könyvében öltöttek testet a kilencvenes évek közepén. Ripp könyve egyben a Napvilág Könyvkiadó, vagyis a Politikatörténeti Alapítvány kiadójának első próbálkozása volt. Miután az analízisek új színt hoztak a politológiai irodalomban Ripp Zoltán vállalkozott a rendszerváltás folyamatának első történeti analízisére, amely nagymonográfiában öltött testet. Ezek a kísérletek vezettek az ezredforduló után Földes György kezdeményezésére és részben irányításával a jelen vizsgálatának projektjeihez, a társadalomelméleti kutatások beindításához, egy táguló látókör tudományos formába öntéséhez. Ebben történelem találkozott a szociológia és a közgazdaságtudomány, illetve más tudományterületek megközelítésével. A politika világa összekapcsolódott a társadalmi struktúra analízisével. A látószög azonban még tágabb volt. A hazai folyamatok a globális világ tendenciáihoz kapcsolódtak. Helyet talált itt magának a művelődés, és a mediális forradalom kutatása is. Fontos szerep hárult az irányításban Andor László kutatásvezetőre. Olyan tanulmánykötetek születtek ezekből a kísérletekből mint A globalizáció kihívásai és Magyarország (Földes György és Inotai András szerkesztésében), a Rendszerváltás és társadalomkritika, amely Kelet-Európa egészére kitekintést nyújtott, A globalizáció és hatásai. Európai válaszok, A látható kéz, a fejlesztő állam a globalizációban (Csáki György szerkesztésében). De említhetném még Szigeti Péter és Artner Annamária kismonográfiáit is. A struktúrakutatást Kovách Imre fogta át és tette közzé az érdekekről, hatalmi viszonyokról, az individualizációról és egyenlőtlenségekről. Ő szerkesztette a Hatalom és társadalmi változások, a posztszocializmus vége című tanulmánykötetet is. Ide kapcsolódott egy sor külföldi szerző művének fordítása, közzététele. Volt egy kitekintési kísérlet a gender felé két-három könyvvel, s a Sipos Balázs nevéhez fűződő és a XX. század elejétől induló médiatörténeti kutatás is túllépte az 1989–1990-es határt.
Az ezredforduló után az intézet olyan baloldali szellemi műhelyként mutatott fel nem kis eredményeket, amely analíziseiben a múltból indít, a jelenbe ér úgy, hogy a nemzeti sorskérdéseket szigorúan strukturális vizsgálatokhoz és a nagyvilághoz, a globális tendenciák elemzéséhez kötötte. Módszereiben pedig interdiszciplináris. Aligha tévedek, ha azt mondom, hogy nincs hasonló intézet ma Magyarországon. Ide csatlakozott ennek a szemléletnek a népszerűbb publicisztikai formában történő közvetítése az Egyenlítő folyóirattal. Mindez 2010 után nem tudott új lendületet venni, pedig nemcsak a baloldali, de a nemzeti önismeret számára sem nélkülözhetőek ezek az átfogó kísérletek. Húsz év elteltével mindezt betetőzte az a könyvsorozat, amely 2009 és 2011 között 15 kötetben kísérelte meg a legkülönfélébb területeken összefoglalni a rendszerváltás óta eltelt időszakot. Műhelymunkában készült elemző nagyesszéket adtunk közre. Indulatoktól, előítéletektől mentesen, de kritikusan tekintettük át például a FIDESZ, és az MSZP húsz évét. Sajnos a figyelem nem az ilyen stílusú köteteknek kedvez manapság.
Volt időnk emellett a kilencvenes években megkezdett kutatások folytatására is. Feladatunknak tekintettük a köztársasági hagyomány történetének analízisét mind idehaza, mind a nagyvilágban. Két tanulmánykötet jelzi e munka eredményeit: Köztársaság a modern kori történelem fényében, és Demokratikus köztársaságok Magyarországon. (Mindkettő 2007-ben jelent meg.) Ma a köztársasági múlttal való foglalkozás kizárólag nálunk folyik.
A fővárostól kapott támogatásnak köszönhetően 2000-től létrejött az intézet Budapest-történeti Műhelye, amelyből tíz év alatt 10 könyv került ki. Alig hiszem, hogy van ennél termékenyebb műhely, amely a főváros történetével foglalkozik. 2010 után a támogatás megszűnt, három monográfia kiadására most szervezünk támogatást. Rohamosan gyarapodott levéltárunk, a szakszervezeti anyag letétjével az állomány 4000 folyóméter fölé emelkedett és az ország egyik legtekintélyesebb magánlevéltárává vált. Építettük nyilvános szakkönyvtárunkat, a szó szoros értelmében, vagyis minden igényt kielégítő külsőt varázsoltunk az olvasók számára a II. emeletre. A nyitottság is növekedett, közéleti rendezvények, nyári egyetemek sora, zsúfolt „történelmi” filmklub jelzi ezt, no meg az Interneten való folyamatos munkát jelentő jelenlét. Ma az intézeti kutatók meghatározó csoportját fiatalok adják úgy, hogy a lépéstartásra hajlandó időseket is szívesen látjuk el feladatokkal. A fiatalok szemlélete más, fogékonyak a történettudomány friss irányzatai szerinti megközelítésekre, így születtek oral history, mikrotörténet, identitás- és mentalitáskutatás eredményeként figyelemre méltó analízisek. Sipos Balázs, Tóth Eszter Zsófia, Balázs Eszter, Takács Róbert, Mitrovits Miklós, Egry Gábor munkáira gondolok.
Az intézet 1989–1990-ben nemcsak gyors átalakuláson ment át, de új pályára állt. Egyszerre volt képes nemzeti értékek őrzésére, gyarapítására és közreadására. Vállalkozni tudott a történettudomány és ezen belül a nemzeti történelem addig nem művelt területeinek feltárására, hasznos partnerévé vált az egyetemes, az akadémiai tudománynak úgy, hogy önálló maradt, saját kérdéseit tette fel és kísérelte meg rájuk a választ. Autonómmá vált, de nyitott maradt a más álláspontok, vélemények iránt. Kísérletet tett egy új interdiszciplinaritás megvalósítása felé. Eszközválasztásában lépést tartott az idővel. Részt vett a tudósképzésben, módszereiben korszerűsödött. Őrzi megértő, töprengő arculatát. Így vállal és képvisel baloldali értékeket.
|