polhist logo
Események Nyomtat help
Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap
Categories
Kategória szerint
Search
Keresés

Tíz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz

csütörtök, 1. május 2014Találatok : 4443


Tíz évvel a csatlakozás után


Magyarországon az „Európa” paradigma évtizedek óta a politikai képzelet elidegeníthetetlen része. A különböző szakmai és ellenzéki színezetű szerveződések és értelmiségi elitek számára Nyugat-Európa már a rendszerváltás előtt egyértelműen követendő fejlődési modellként tételeződött. A többrétegű Európa-fogalom forgalmazását az akkori uralkodó párt reformista szárnya is támogatta, aminek elsősorban a szovjet centrikus politikától és kulturális kötődéstől való elhatárolódás volt az üzenete. Szintén fontos volt az ehhez funkcionálisan kapcsolódó értelmiségi diskurzus Közép-Európa eszméjéről, amely egy másik dimenzióban bontakozott ki: a fogalom reneszánsza jobbára a humánértelmiség geopolitikai alternatíva-keresésének vált sajátos kifejezőjévé.


Az 1989–90-es fordulat a „Visszatérés Európához” eufóriájában fogant, jószerint ez volt az egyetlen részleteiben kidolgozatlan, ezért egészében közösen is könnyen vállalható programeleme az első szabad választásoknak. Az „Európa-projekt” terve a jövőről szóló elképzelések meghatározásakor hatékonynak bizonyult, mert konkrétan elérhető célokat képviselt. Jelentős mértékben hozzájárult az új politikai elit legitimációjához, jó ideig stratégiai eszközként funkcionált: egyszerre szimbolizálta Kelet-Európa másságának végét, a többpártrendszert és a nyugati fogyasztási színvonalat.




Hazánk tíz éve, 2004. május 1-én csatlakozott az Európai Unióhoz. Az évforduló teremtette aktualitáson felül az „Európába vezető” út mára feltorlódó tanulságaival való szembenézés halaszthatatlan. Egyértelmű, hogy a NATO-hoz és az Unióhoz csatlakozással a geostratégiai helyzetünk viszonylag gyorsan stabilizálódott, miközben a gazdasági és mentális átalakulás számos problémája megoldatlan maradt. Ezzel összefüggésben érdemes emlékeztetni arra, hogy a nyolcvanas évektől a társadalmi élet szinte minden szegmensét megérintette a nyitás szelleme, a korábbi időszakokra jellemző elzárkózást fokozatosan a nyugati országokhoz, majd az integrációhoz közeledés szándéka váltotta fel. A belépéssel Európa jelentősége, ha nem is tudatosodott kellőképpen, a mindennapok részévé vált. Napjainkban annak vagyunk tanúi, hogy a nyitottság és keveredés mellett, ezeknek mintegy ellenhatásaként sok szempontból erősödik a modernnel, az idegenséggel szembeni ellenszenv. Az elmúlt években sajátos „mix” jött létre: miközben egyértelmű, hogy – makro- és mikrovilágunkban – egyre több szállal kötődünk Európához, a közvélemény és a politikai erők köreiben terjed az integráció elutasítottsága és az Unió-kritikus mentalitás.


Jó ideje világos, hogy az uniós belépés a politikai szereplők számára a külső megfelelési kényszer megszűnését eredményezte, ami azzal járt, hogy nem maradt jelentősebb kérdés, amiben a pártok egyetértenek. A csatlakozási tárgyalások lezárása szűkítette a konszenzuális politika lehetőségeit, és távolította egymástól a politikai erőket. Ezt erősítette az is, hogy az Európai Unió maga is válaszút elé érkezett. A szakemberek túlnyomó többsége és a felvilágosultabb politikusok számára már az Unió keleti bővítése előtt világos volt, hogy az európai integráció évtizedek folyamán kialakított építménye alapvető változtatásra szorul. Ennek az igénynek, pontosabban történelmi követelménynek való megfelelést a 2008-ban kitört és a fejlett világ egészét megrázó pénzügyi és makrogazdasági válság a korábbiaknál is sürgetőbbé tette. A világgazdaságban lejátszódó drámai fordulat nálunk is kihegyezte az integráció kérdései és céljai körüli ellentéteket.


Ma már egyértelmű, hogy az idő előrehaladtával menetrendszerűen jelentkező csalódástól nem sikerült megóvni a társadalom jelentékeny hányadát. Nyilvánvaló, hogy az elitek a kényszermodernizáció következményeivel csak részlegesen számoltak, és a meghozandó áldozatokra hiányosan készítették fel az országot.


Wéber Attila




A Politikatörténeti Intézet által elindított Nyitott Magyarország – zárt Magyarország kutatási projekt keretében készült Wéber Attila: Kompok országa. Nézetek, programok, viták – Európáról és az Unióról című műve.

A nemrég megjelent könyv többek között az alábbi kérdésekre keresi a választ:
- A magyar politikai és szellemi elit mennyire felelt meg a kor parancsának, mennyire volt képes közvetíteni a helyi realitások és a nyugati elvárások között?
- Vajon mennyire sikerült a térség sajátosságait jól megfogalmazni, saját érdekeinket képviselni a nyugati szándékokkal szemben?
- Jól sáfárkodtunk-e a rendszerváltást közvetlenül megelőző, és az azt követő két évtizedben felhalmozott tudással?


Vissza