polhist logo
Események Nyomtat help
Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap
Categories
Kategória szerint
Search
Keresés

70 éve kényszerítették lemondásra Nagy Ferenc miniszterelnököt

péntek, 2. június 2017Találatok : 3666


Döntő fordulat a hazai belpolitikában – 1947. május–június


1947. június 2-án mondatták le miniszterelnöki tisztségéről a kisgazdapárti Nagy Ferencet. Svájci szabadságát töltötte, miközben idehaza a kommunista párti politikusok alaptalanul megvádolták azzal, hogy tudott a néhány hónappal korábban „leleplezett” köztársaság-ellenes „összeesküvésről”. Miután emigrációba menekült, ott hiába próbált védekezni, idehaza a kommunisták úgy tudták hangolni a közvéleményt, hogy hitelt adjon a vádaknak. Nagy Ferenc és más vezetői elvesztése után a Kisgazdapárt megroppant, nemsokára széthullott. Baloldali csoportjai a kommunista párt eszközévé váltak, így Rákosi Mátyáséknak nem maradt ellenerejük a hatalomban.


1947 tavaszára a politikusok előtt világossá vált, hogy a két szembenálló tényező, a polgári és a kommunista orientáció egymástól élesen elváló alternatívát képez. Ekkor még meg lehetett fogalmazni a két teljesen eltérő országstratégiát, bár ez egyben a választóközönség két táborrá szakadásának veszélyét is hordozta, és ezzel felrémlett egy polgárháborús helyzet képe. Az egyik stratégia nyugati segítséggel, jelentős kölcsön révén (Truman-doktrína) polgári demokratikus körülmények között stabilizálta volna a belpolitikai viszonyokat államosítások nélkül. A másik szovjet segítséggel, pontosabban a szovjet követelések mérséklésével, jóvátételi kedvezménnyel, valamint a hároméves tervvel, s államosításokkal operált volna, és azzal a reménnyel, hogy az irányított gazdálkodás hatékonyabb lesz, mint a piaci. Volt egy harmadik lehetőség is: az engedmények és az időhúzás terve. Ezt képviselték a kisgazda vezetők, de ennek egyre kevésbé volt perspektívája, miután a világhatalmak élesedő polarizációja ezt kilátástalanná tette. A végjáték elkerülhetetlen volt, mert már csak az 1947 februárjában aláírt párizsi békeszerződés ratifikációja és további 90 nap volt hátra, hogy elvileg a szovjet beavatkozás mérséklődjön, és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) megszűnjön működni. A Magyar Kommunista Pártnak (MKP) tehát időben lépni kellett.

Nem véletlen tehát, hogy a korszak kutatói közül sokan ezt az időszakot, az ekkor történt eseményeket tekintik a háború utáni döntő belpolitikai fordulatnak, amikor a jelentős ellenerőt képező Független Kisgazdapártot (FKGP) és annak tényleges irányító és hatalmon lévő vezetését (Kovács Béla, Nagy Ferenc, Varga Béla), mint az alternatívaállítás centrumát felszámolták. A kommunisták tudták, hogy ezt a triumvirátust kell szétrobbantani, ezért még a békekötés pillanatában, 1947. február 25-én törvénytelen módon, a szovjetek segítségével letartóztattatták és a Szovjetunióba vitették Kovács Bélát, a párt főtitkárát. Majd következett a miniszterelnöki posztot birtokló és a pártot is ténylegesen vezető Nagy Ferenc eltávolítása. (Tildy Zoltán köztársasági elnök minden erejét a kiegyenlítő szerep betöltésére összpontosította, de egyébként sem volt érdemi hatásköre.)

Az 1944–1949 közötti magyar történelem legjelentősebb, egyben legtragikusabb fordulata Nagy Ferenc kisgazdapárti miniszterelnök lemondatása volt. A Rákosi Mátyás vezette kommunisták ehhez a néhány hónappal korábban „leleplezett”, köztársaság-ellenes „összeesküvés” ügyét használták fel, amelyben úgymond Nagy Ferenc is érintett lett volna. Május végén a szabadságát Svájcban töltő kormányfőt Rákosiék zsarolással (fenyegetéssel, illetve családjának kiengedésével) vették rá, hogy lemondjon. A lemondó levél átadására végül csak június 2-án került sor Svájcban, de Budapesten már május 31-én megválasztották és kinevezték az új miniszterelnököt és az új kormányt. Nagy Ferenc emigrációba vonult.

A kommunisták által terjesztett hamis összeesküvési vádak itthon hihetővé váltak, a propagandában az FKGP vezetőinek meghatározó része – Nagy Ferenc és Varga Béla, a parlament elnökének emigrációjával – „bűnözővé” minősült át, és ezzel a párt morálisan megtört. Maradék vezetői, a második vonal elhatárolódott korábbi társaitól, mentegetődző, defenzív helyzetbe került, és elfogadta a kommunisták politikai feltételeit. Többek között haladéktalanul ki kellett írni a választásokat, ami az FKGP, a jobboldal parlamenti többségének elvesztését jelentette.

Teljesen átrendeződött a pártpolitikai tabló. A határozottan polgári demokratikus kereteket vallók ellenzékbe szorultak, és elaprózott ellenzéki pártok alakultak. Ezek közül a legerősebbnek ígérkező, némi múlttal rendelkező Magyar Szabadság Pártot adminisztratív eszközökkel megakadályozták, hogy megerősödjön, sőt, hogy elinduljon az 1947 augusztusában megrendezett választásokon. Az adminisztratív eszközök, a választói névjegyzékből való tömeges kihagyások és a csalások ellenére még így is jelentős mennyiségű ellenzéki szavazat gyűlt össze, de a korábbi kisgazda Pfeiffer Zoltán által vezetett Magyar Függetlenségi Pártot a választások után feloszlatta Rajk László kommunista belügyminiszter, és ezzel elejét vették a harcos, határozott ellenzék kialakulásának. Nem volt ellenerő, amely képviselje és összefogja a demokratikus ellenzéket. A kormányon belül maradt szociáldemokraták pedig belső megosztottságuk miatt képtelenek voltak szakítani a kommunistákkal.

Meghatározó vezetőinek eltávolítása tehát halálos döfés volt a kisgazdák szívébe. Saját magukat kellett megtagadniuk, hogy megmaradjanak. A baloldali kisgazdák társutasi mivoltukban, a téeszesítésben, valamint a közép- és kisegzisztenciák átmentésében reménykedhettek. Alig két év múlva ez a remény is szertefoszlott, a kommunisták a demokrácia maradványait és a pártot is elhamvasztották.


Feitl István


Vissza